Sziasztok! Egy kis bevezetés amit nem írtam bele a történetbe:Inoue Orihime egy egyedül élő lány, testvére van, vagyis volt,de sajnos még mikor 8 éves volt autóbalesetben meghalt. Egy két emeletes házban lakik, ahol az alsó szinten egy öreg néni lakik, de mindig segít neki. Szüleitől elszöktek még mikor a bátyja is élt ugyanis anyja nem foglakozott velük az apja, pedig mindig ivott. Ichigoról meg még annyit, hogy ő neki sincsen édesanyja ugyanis még 5 éves korában az anyukáját elütötte egy vonat, miközben a fiát, Ichigot, védte.
Remélem tetszeni fog a történetem! Jó olvasást!
[Inoue]
Tatsukinál vagyok, hajnali 2 óra van, és nem tudok aludni. Ma lett Tatsuki 17 éves, ennek nagyon örülök, mert boldog és jókedvű, bár mindig ilyen de most jobban, de hát van is oka rá. De mégis gyötör a lelkiismeretem. Ugyanis semmit az ég világon nem vettem neki, mert direkt megkért, hogy eszembe se jusson ajándékot venni, inkább aludjak nála és töltsem vele a másnapi örömteli eseményt, azaz a születésnapi partiját, ami este 7-kor kezdődik. Most itt fekszik mellettem az ünnepelt, aki fülsiketítően horkol. Próbáltam elaludni, de csak nem jött össze. De nagy nehezen, mégis sikerült.
Másnap reggel későn keltem fel:10:30-kor. Tatsuki helye már szépen be volt ágyazva. Gyorsan magamra kaptam egy farmerszoknyát és egy fehér pántos felsőt. Szépen megfésültem a hajam. Lerobogtam a földszintre. Legjobb barátnőmet a konyhában találtam, ahogy egy nagy szelet tortát evett.
-Jó reggelt és egyben jó étvágyat!-mondtam nevetve.
-Dettó és köszönöm!
-Kérsz?
-Kösz, nem. Tegnap eleget ettem belőle, húú szinte már azt hittem hányni fogok.-kirázott a hideg, hogy visszagondoltam a tegnap estére.
-Ja, tényleg és jut is eszembe tudod holnap, hova megyünk?-mondta huncutul.
-Nem, hova?-kérdeztem.
-Focimeccsre.
-Focimeccsre? Kinek lesz focimeccse?
-Hát, Ichigoéknak és a többi fiú osztálytársunknak.
-És hánykor?
-Egytől négyig. Most hívott, hogy mennyek megnézni, de mondtam neki, hogy te is itt vagy nálunk, erre azt válaszolta, hogy akkor te is gyere.
-Oké. Akkor elmegyünk.-mondtam. Örültem, hogy Ichigo engem is elhívott.
-Na, akkor kezdjük a készülődést. Sok dolgunk van még estig. Jaj de hülye vagyok, nem is mondtam neked. Képzeld, Rukia és Renji összejöttek és este is együtt jönnek!
-Komolyan?
-Ahha.
-De jó! Végre, azt hittem sosem jönnek össze. De ugyanez vonatkozik Hitsugayára és Hinamorira, bár ők már 3 hónapja járnak.
-Hát igen! Már csak Ichigonak kéne valakit találnia.
Erre a mondatra nagyot dobbant a szívem. Bárcsak én lennék az a személy akit választana. Nem! Ne, gondolj erre Inoue! Sose tudhatja meg, hogy szeretem! Soha!
-Orihime?
-Tessék? Jaj, bocsi elbóbiskoltam.
-Már megint Ichigon járt az eszed?
-Igen.-vallotta be. Bár egy kicsit elszégyeltem magam.
-Ugye tudod, hogy ő is itt lesz ma este?
-Persze.
-Honnan?-kérdezte meglepődve.
-Hát mivel gyerekkorotok óta ismeritek egymást és jó barátok vagytok, így sejtettem, hogy őt is meghívod.
-Jah, ez igaz.
-Hú de elszaladt az idő kezdjünk hozzá a készülődéshez!-tereltem el gyorsan a témát.
-Oké. Én csinálom a dekorációt, te pedig a süteményt.
-Rendben. Na, és mire döntöttél mit készítsek?
-Muffint. A recept ott van a bal oldali első fiókban.
-Rendben, akkor máris hozzálátok.
Egy bő két óra hossza alatt el is készültem, már csak be kellett tennem a sütőbe, még jó, hogy két adagot csináltam, hátha elfogyna. Majd mindig nézni fogom, hogy mennyi van a tányérokon és majd előtte berakom a sütőbe. Mikor elpakoltam mindent, kimentem Tatsukinak segíteni, de nem volt túl sok dolgom. Jól eltelt az idő, már 3 óra is elmúlt. Utoljára hagytuk a szendvics készítést az üdítőket és a zeneválasztást. Nagyon ínycsiklandók voltak a szendvicsek. A készülődés közben Tatsuki anyukája hazaért, és eléggé meglepődött, hogy milyen jó munkát végeztünk.
-Édesapád büszke lenne rád!- és ezzel megölelte lányát.
(Ugyanis barátnőm apukája 7 évvel ezelőtt meghalt egy autóbalesetben.)
-Köszönöm Inoue, hogy segítesz Tatsukinak.
-Ugyan ez semmiség! Nagyon szívesen segítettem!
-Nos, akkor én megyek a nagyihoz ha bármi probléma lenne hívjatok és ha mindenki elment el ne felejtsétek bezárni az ajtókat! Még egyszer köszönöm Inoue! Sziasztok!
-Még egyszer nagyon szívesen! Viszlát!
-Szia anya!
Kivettem gyorsan a sütőből a süteményeket és mentünk készülődni. Kisminkeltük magunkat de én csak visszafogottabban de persze Tatsuki kihangsúlyozta vele az egész szemét, bár neki jól is állt. Tatsuki nagyon jól nézett ki a ruhájában, bár szerintem én se nézek ki olyan rosszul. Ő egy fekete hosszú farmert vett fel, ahhoz képest, hogy tavasz végefele járunk és egy fehér rövid ujjút. Én a reggel felvett farmerszoknyát és egy fehér kövekkel díszített szürke felsőt. Jól elhúztuk az időt már csak fél óra volt hátra. Háromnegyedkor betettünk egy kis ütős zenét. Hét óra van. Megérkeztek az első vendégek.
,,Na, ha ennyit fáradoztunk ezért a buliért remélem, jól fog sikerülni minden."-gondoltam...
Szia jó rész lett! Nagyon ügyi vagy várom az újat:)))))))))
VálaszTörlés(L)
Szia Lilla!
VálaszTörlésKöszi szépen sietek ahogy csak tudok a tied is nagyon jó! Puszi
Szia Rózsabimbóm :D
VálaszTörlésJajj nagyon tetszett az első fejid :D Szuper lett :D Egyre jobban kedvelem ezt a sztorit :D Várom az újat :) Puszi(LLL)
Szia Regi!
VálaszTörlésÖrülök, hogy egyre jobban kedveled! Sietek az újjal! Puszi
szia :D
VálaszTörlésnagyon jó az első feji :D én is nagyon várom a többit, biztos szuperek :D
siess a folytival :)
pux
SZIA Kinga!
VálaszTörlésKöszi szépen! Remélem is, hogy szuperek lesznek majd úgy csinálom, hogy olyanok legyenek! Sietek vele! Puszi
Szia Rózsabimbó!
VálaszTörlésJujj nekem nagyon tetszett!:D
Már belenéztem egy-két részbe az Animex-en,de majd elkezdem már nézni elejéről a neten,főleg most,hogy elolvastam az írásodat!!:)
Szuper,nekem nagyon tetszett,sietek,olvasom a többit ;)
Puszi:
Áfonyád <3
Sziia!
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett bár én 139. résztől ajánlom neked mert szerintem onnan a legérdekesebb! Tény h én átalakítottam egy kicsit a sztorit mert nincs az enyémnek ichigonak ereje de úgy tervezem h majd lesz!! És az lesz ám a nagyon kafa!! Rendben!!