Megérkeztem.
-Üdv uram! Indulhatunk?
-Szerbusz! Hát persze, csak egy pillanat!
Körülnéztem.
-Hát a lányok hol vannak?
-Ó, hát tudod Karin pár barátja eljött, és mikor meghallották, hogy hova megyünk rávágták, hogy ők is jönnek ezt ki nem hagyják! Juzu pedig velük tartott.
-Értem.
-Nos, akkor induljunk el ne késsünk!
-Orihime, amikor hazaértél nem voltál rosszul?
-Mire gondol?
-Hányinger, fejfájás ilyesmikre. Nem voltak?
-Nem. De ezt most miért kérdezi?
-Hát... mikor az éjjel elájultál nagyon felszaladt a vérnyomásod, sőt elég magas is lett a lázad. Ezek után nem csodálkoztam volna ha ilyen panaszaid lennének. Tehát, akkor semmi sem volt?
-Semmi. Mennyi volt a lázam?
-40,5C, borzasztóan piros lettél, forgattad a fejedet, nagyon rossz állapotban voltál. Aggódtunk érted, főleg Ichigo.
Ennél a szónál nagyot dobbant a szívem. Ichigo aggódott értem. Bár egy kicsit elpirultam, pechemre észrevette és elmosolyodott.
-Egy olyan 15 perc múlva hirtelen, szinte minden helyre állt, csak a lázad maradt meg. Borogatást tettünk a fejedre, más megoldást nem találtunk. Mikor olyan 3C-kal lejjebb ment a lázad, kicsit megnyugodtunk, a lányokat elküldtem aludni, de Ichigot nem lehetett eltántorítani mellőled. Mivel nem tudtam elküldeni, így rábíztalak és ráparancsoltam, hogy cserélgesse fél óránként a hideg törülközőt, de hamar elaludt ami nem is csoda így csak igaz, 2-szer volt borogatás de meg lett annak a hatása is.
-Hogy én mekkora egy idióta vagyok! Mennyit segített nekem én meg úgy lekiabáltam! Szeretném még egyszer megköszönni a sok segítséget!
-Ne nekem köszönd! leginkább Ichigo csinált mindent! Majd a meccs végén megköszönöd neki.
-Ez a legkevesebb mindenért!
Végre megérkeztünk a meccspályához.
-A lányok foglaltak nekünk helyet?
-Igen. Remélem valami jó helyet találtak.
Rögtön megláttuk őket. A harmadik sor közepére foglaltak helyet. Úr Isten! Bazi nagy ez a pálya!
-Karin, kik ellen játszanak Ichigoék?
-A Farkasokkal. Ha őket legyőzik bejutnak a döntőbe!
-Aha. Bocsi, de nem ismerem annyira a focicsapatokat, mint ti.
-De most megismered EZT a csapatot.
Ez alatt a meccs alatt minden történt:eltaknyolás, összeütközés stb. Az első félidőnek hamarosan vége lesz és még mindig 0-0.
,,Ichigoék nyerjenek! Ichigoék nyerjenek!- mondogattam magamban.
Vége lett az első félidőnek. Mindkét edző teli torokból kiabált a csapatával. Szegények!!! Azért megsajnáltam a csapatokat ezért. Elkezdődött a második félidő. Hát meg lett a hatása a kiabálásnak. Beindult mindenki bár tény, hogy 2-2 az állás, de azért ez haladás.
-Gyerünk, hajrá, megtudjátok csinálni!-kiabáltam.
Rajtam kívül még rengetegen ordítottak, tehát az enyém semmit sem ért a hangzavarban. Ahogy a mérkőzés vége felé járt az idő a játékosok bedurvultak és teljes erejükből a labdát. Hol ide, hol oda szállt a laszti. Ezt tovább nem bírtam nézni, ezért elkezdtem nézelődni lelátó többi részére hátha látok valami ismerős arcot. Nem is egyet találtam: Tatsukit, Rukiát, Hinamorit azt a 3 fiút... Mi???? Mit keresnek ezek itt??? De hiszen ez egyértelmű.
,,Ne figyelj rájuk hátha elmennek! Igen, nyugodj meg végy jó nagy levegőt és ne is gondolj rájuk!"-nyugtattam magamat.
Egy váratlan dolog történt. Amíg gondolkodtam és nézelődtem nem figyeltem a labdára ami most teljes erőből engem talált el. Ennek eredményeképpen én hátraestem és bevertem a fejemet az egyik lelátót összetartó vasba. Hát mit ne mondjak rohadtul kemény volt, így nem is csodálkoztam rajta, hogy szédülni kezdtem.
-Te jó ég Orihime nagyon beütötted a fejedet?- kérdezte Juzu aggódó tekintettel.
-Ugyan dehogy ez semmiség, mással is megtörténhetett volna.
-Biztos, hogy jól vagy?- kérdezte egy hang lentről.
Ichigo volt az.
-Hát persze semmi bajom.- válaszoltam, plussz még egy mosolyt is csaltam az arcomra. (De sajnos az nem őszinte mosoly volt.) Basszus nagyon fáj a fejem!!!! Folytatódott a mérkőzés már csak 5 perc volt a játékidőből.
,,Könyörgök csak legyen már vége és mehessek haza, mert esküszöm, hogy itt fogok elájulni!"
Megszólalt a síp ami végre azt jelentette, hogy vége van a meccsnek. Ránéztem az eredményjelzőre:3-2. Nyertünk! Jaj, de jó! Mindenki felállt megtapsolta a játékosokat. Lett még egy jó dolog abból, hogy a meccs véget ért:a fiúk levették a felsőjüket. A szemem rögtön Ichigora tapadt. Milyen jó felsőteste van!!! Kiabáltak,üdvrivalgások, gratulációk hangzottak fel.
-Minden játékost és hozzátartozóit meghívom a közeli kis pizzériába.- mondta az edző nagy boldogan.
Ránéztem Ichigora. Leírhatatlan, hogy mennyire boldog. elindultak a pizzériába, én is elindultam de hazafelé. Félúton jártam amikor beértem egy szűk kis utcába és észrevettem, hogy valaki követ. Ismét megtörtént az amit vártam megjelent előttem az a két alak. Megálltam.
-Ááh, szóval megtanultad, hogy előlünk nincs menekvés!- szólalt meg egy hang mögöttem.
Megfordultam és lefelé néztem.
Hallottam a közelgő lépteit de csak akkor néztem fel, mikor megragadta a nyakamat és nekirántott a falnak.
-Te fogsz megfizetni azért, amit múltkor a kis barátod tett velem.
Egyre erősebben markolta a nyakamat és még a körmét is belenyomta a bőrömbe. Mikor sikítani akartam jó erősen nyakon vágott ennek következtében elestem.
-Olyan gyenge vagy, mint a harmat. Esélyed sincs ellenünk!
Belerúgott a jobb lábamba de erre nem bírtam ki, hogy ne kiáltsak. Csak nevettek rajtam, hogy milyen gyenge vagyok...
